Archive for Kreatív Mikulás

Történt az, hogy Miklós bácsi rám bízta a levelesládájának a megtervezését. Én, mint szerencsés lakatos, hát lakatoltam egyet. Ebbe a ládába kell eljuttani mindenkinek a saját kívánságlistáját. Freebieként az angol Crafts on the net oldalán jelent meg az SBKitclub segítségével. Onnan ingyenesen letölthető. Scrapbook oldalakra és képeslapokra ajánlom (meg persze minden másra, ami éppen az eszetekbe jut).

Postbox1

PostBox2

Az előző poszt folytatásaként készítettem még egy levélpapírt. Ez talán jobban Mikulásosra sikerült. Az előző papír inkább a Jézuskás színvilágot tükrözi. A képre kattintva található a nagy méretű kép, ami a jobb gomb menü segítségével lementhető. Nyomtatás után azonnal felhasználandó!


… feladni a kívánságlistát a Mikulásnak! Különben honnan is tudhatná, hogy mit szeretnék ajándékba? Állítólag mindenkiről tudja, miről álmodik, amit én nem hiszek el, mert akkor a sok információtól akkora feje lenne, hogy nem férne be a kéménybe. Amúgy nem tudom miért a kéményen át jön, ilyenkor soha nem zárom kulcsra az ajtót. Én általában igyekszem mindenféle előkészületet megtenni a “Mikulásvárás”-hoz. A protokoll szerint kitakarítom a cipőt, ebbe teszi az ajándékot( ha dömpert kérek Mikulásra, akkor azt nem tudom, hogy oldja meg, de az már legyen az ő gondja). A tejet és a kalácsot azért rakom ki, hogy ha megéhezik, tudjon enni. A szappant meg azért, mert mégis csak fekete az a kémény.

Lényeg a lényeg, levélíráshoz hasznosabb formanyomtatványt használni. A letöltéséhez erre a linkre kell kattintani, majd a jobb gomb menü segítségével lementeni, utána nyomtatni.

Nem csak a jobb lábasoknak jut ezután lábbeli, most elkészült a bal lábra való is. A képre kattintva érhető el a fájl. Ha letöltöttük, az előző -Csizma- posztban leírtak szerint készítsük el!
Csizma-bal

December 6-án a Mikulás hozza a csomagot. Olyannyira igaz ez, mint ahogy most itt ülök a számítógép előtt és írom ezt a bejegyzést. Másnak ezt úgy tudjuk tudományosan alátámasztani, hogy a mikuláscsomag elé kötünk egy Mikulást. Maga a kísérlet pofon egyszerű, ám előtte elő kell készítenünk néhány dolgot.

  • - Egy A4-es méretű vastagabb (200-250 grammos) papírra amire majd nyomtatunk,
  • - díszes szalagra, kb. 40-50 cm hosszúra,
  • - ragasztóstiftre,
  • - ollóra vagy szikére,
  • - és végül természetesen magára a mikuláscsomagra

1. Töltsük le a Mikulást és nyomtassuk ki.
Miku01

2. Vágjuk ki a figurát és a két kis fület.
Miku02

3. A szalagot ragasszuk fel a Mikulás hátuljára a két fül segítségével. Ügyeljünk arra, hogy a figura a szalag közepére essen.
Miku03

4. Hajtsuk előre a Mikulás lábfejét és a szalagnál fogva kössük a mikuláscsomagra szép, kövér masnival.
Miku04

Ezzel készen is vagyunk. Most már biztos, hogy a Mikulás hozza az ajándékot december hatodikán! Valljuk be, még Öveges professzor sem tuda volna szebben alátámasztani a tézisünket.

Egy titkos és veszélyes küldetés során a Tamperei Állami Tangazdaság titkos arhívumából megszereztem a Mikulás genetikai kódját PDF formátumban. Amit te is letölthetsz innen egy köszönöm bejegyzés fejében. A titkos információ birtokában most már bármikor klónozhatsz mikulást privát használatra. De vigyázz! Csak akkor érhetsz el tökéletes eredményt ha pontosan betartod az utasításaimat! Más esetben szőrnyűséges torzszülött jöhet létre!
Szükségünk lesz:

  • Printerre,
  • 1 A4-es méretű vastagabb lapra amire nyomtatsz,
  • 1db 10 cm rosszú hurkapálcára ha lehet a vastagabbik fajtából,
  • ragasztóstiftre,
  • és ollóra vagy szikére.

Ha mindezt előkészítettük, elkezdhetjük a tudományos kísérletet.

miki01

1. Indítsuk be a folyamatot a print gombbal.
2. Ha kinyomtattuk, vágjuk ki a különálló részeket a vastag vonal mentén.

miki02

3. Ragasszuk össze a mikulás testét képező palástot, a lábakat hajtsuk előre. A sapka prémje fölött nyomjuk össze a papírt majd a bojt hátulját ragasztózzuk be, hajtsuk félbe és tegyük rá a sapka végére.
4. A kisebbik kúpból álló puttonyt is állitsuk össze.

miki03

5. Fogjuk a hurkapálca darabot és a sárga botvéget a közepén ráhajtva ragasszuk a végére.

miki04

6. Ragasszuk fel a szakállat és a két kart a testre. A karok körülbelüli helyét egy-egy fehér pont jelöli.
7. Tegyük fel a puttonyt a mikulás hátára úgy hogy az összeillesztett részen érintkezzen vele.
8. Végül adjuk a botot a jobb kezébe. Kenjük be a kézfej belső felét ragasztóval és hajtsuk rá azt a hurkapálcára. Ügyeljünk arra hogy a pálca érjen le teljesen az asztalra. Különben nem áll meg stabilan.

miki05

Kész.
A végeredményt hasonlítsuk őssze a rendörségi nyilvántartásban szereplő Mikulás fotójával. Ha mindent jól csináltunk akkor a klónozás sikeres volt, nem is fogjuk tudni eldönteni melyikük az eredeti.