Archive for Kreatív tavasz

Nyuszifuttában készült ez a poszt. Kicsit bajban voltam, mert nem emlékeztem arra, hogy ezeket a kis kosárkáimat már publikáltam-e tavaly, vagy csak akartam? Gyorsan végigfutottam a régi posztokat és nem találtam még eddig meg. Ám ha mégis ott lenne, akkor gigaciki.

Szóval, itt ez a szép kis kosárka, egy hamisítatlan Paperfellow kreálmány, amit most megosztok veletek.

Easterbasket01

Tovább… »

FlowerBox

Készítettem egy változatot egy réges-régen posztolt dobozkából. Ez az ajándékom a számotokra Zoltán nap (ne felejtsétek: március 8!)alkalmából. Én még ki sem próbáltam hogyan néz ki. Majd akkor barkácsolom össze, ha eljön az én napom. A doksit innen tölthetitek le, amit pont úgy kell állíthattok össze, mint ahogy ezen a régi oldalon olvasható.

Virágfejek06
Itt a nyár, olyannyira, hogy kezeim között nyílt ki ez a két kis virágocska. Kis ügyességgel bárki utánam tudja csinálni ezt a varázslatot. Tovább… »

Szőrös pillangók lepték el a lakást. Megjött a tavasz, s vele a napsütés. Most ott sütkéreznek mindenhol. Az asztalon, a függönyön, a virágokon, stb. Máshol is ellephetik a lakást, ha eleget teszünk érte.

butterfly-net01.jpg Tovább… »

Stábunk követte Nyuszómuszót a plázába. Előszőr ment a Promodba, Mangóba, de nem volt nála elég guba. Guba nélkül pedig nincsen ruha. Volt ott egy bankautomata, de ott sem járt sikerrel, mert onnan is kifogyott a lovetta. Kevés pénzzel csak a diszkontra futja, onnan lett hát tavaszi ruha. Fotográfusunk ezt mind dokumentálta. Itt látható a három szép gúnya:
FesönRabbit-ruha

Az alábbi lépésekkel kaparinthatjuk meg a göncöket: Tovább… »

Nyuszómuszó elindult ruhát venni, mert nem volt neki.  Kövessük hát útján, ahogy a sztárokat szokták a riporterek.A nyulat töltsük le innen, ugrasszuk rá a nyomtatóra és vágjuk ki!
FashionRabbit

Ismét levéltetvek fenyegetik a növények biztonságát. Ám most sokkal nagyobb sereggel vonulnak fel. A nagy túlerőre csak még nagyobb katicabogár haddal lehet felelni…

A 3*3-as TicTacToe nem igazán való felnőttek szórakoztatására, mert csak pattot lehet igazán játszani. De ez a klasszikus forma. Megcsináltam a 6*6-os változatot, ahol 4 figurát kell egymás mellé kirakni. Ezzel is lehet pattot játszani, ám erre sokkal kisebb az esély. Nagyobbaknak ajánlott.

Töltsük le a dokumentumot, és nyomtassuk ki.
LadyBug MiniToe01

Készítsük el a játékot az előző Ladybug Tic Tac Toe bejegyzés alapján.
LadyBug MiniToe03

Ha elkészültünk, kezdődjön a játék! Jó szórakozást!

Levéltetvek barbár hordái portyáznak levélországban levélszörpre éhezve. A Fák Virágok Szakszervezete(FVSZ) sürgős levelet intézett a szövetséges katicabogarak királyához, hogy segítséget kérjen a betolakodók ellen. A katicák azonnal az FVSZ segítségére siettek. Igen ám, de ha sikerül előbb a levéltetveknek időben csatarendbe felsorakozniuk, akkor semmi esélyük nem lesz a katicáknak! A mi feladatunk, hogy a saját seregünket minél hamarabb csatasorba állítsuk.

A játékszabály:
Ez egy hagyományos Tic Tac Toe. Először el kell dönteni ki lesz a tetű. A másik játékos pedig -értelemszerűen- a katicákkal lesz. Ha ezen még nem vesztünk össze, akkor még azt is ki kell választani, ki kezdi a játékot. Ezt sokféleképpen eldönthetjük. Pl. az kezd, aki a fiatalabb, vagy akinek több haja van, esetleg kevesebb foga. (Szerintem egy fej vagy írás is megteszi). A játékosok felváltva helyezik fel a táblára a bábuikat. A cél, hogy kirakjunk egy vonalban, függőlegesen, vízszintesen és átlósan, három figurát, közben akadályozzuk meg ebben a másik játékost. Az győz, akinek hamarabb kijön a sora.

Mindenekelőtt, hogy játszhassunk, el kell készíteni a táblát és a figurákat. Készítsünk elő:

  • - 2 db A4-es papírlapot a nyomtatáshoz,
  • - söralátétkartont vagy vékonyabb hullámkartont minimum kb. 19*25 cm-eset. Lényeg, hogy tábla és a figurák elférjenek rajta.
  • - Szikét a kivágáshoz
  • - és ragasztóstiftet.

1. Töltsük le a nyomtatandó filet PDF-et, utána nyomtassuk ki mind a két oldalt.
LadyBug TicTacToe01

2. Nagyjából vágjuk körbe a figurákat és a táblát.
LadyBug TicTacToe02

3. Ragasszuk fel őket a kartonra.
LadyBug TicTacToe03

4. Vágjuk ki szikével a figurákat. A tábla körbevágásához használjunk vonalzót.
LadyBug TicTacToe04

Ha elkészültünk, kezdődhet a játék! Kellemes szórakozást kívánok!

Az evés és alvás után a harmadik leghamarabb megtanult tudomány, a számolás. A bárányok számolása, amit valahol a két első tudomány között szoktunk gyakorolni. Álmatlan éjszakákon szokott elénk toppanni Ugri Biri és ikertestvérei, hogy segítsenek álomba számolni magunkat. Mindenkinek az ágya mellett ott szoktak mosolyogni, vigyázva álmunkat. Vagy nálatok nem? Akkor ezen könnyen segíthetünk! Az elkészítésükhöz készítsünk elő:

  • 5 db A4-es méretű nyomtatópapírt, lehetőleg vastagabbat.
  • 5db, 18*25 cm-es, vastagabb kartont, söralátét kartont vagy vékonyabb hullámpapírt egy szétdarabolt dobozból.
  • Szikét a kivágáshoz.
  • Ragasztóstiftet a ragasztáshoz.
  • 2-3 méter hosszú, fehér vagy más világos színű, erősebb fonalat.

1. Ha mindent előkészítettünk, akkor töltsük le a PDF-et innen, és nyomtassuk ki.
UgribBiri01

2. Nagyjából vágjuk körbe a figurákat és a leeső darabokból még 10 darab kis négyzetet vagy karikát. Később ezekkel fogjuk a fonalhoz rögzíteni.
UgribBiri03

3. Ragasszuk rá a figurákat a kartonokra. Az a legtisztább megoldás, ha először rátesszük a nagyjából körbevágott papírt és körberajzoljuk. Utána már csak a vonalon belüli részt ragasztózzuk be, és illesztjük rá a képet.
UgribBiri02

4. Ha kész van mind az öt, szikével vágjuk körbe mindet. Ne pont a vonalon, hanem egy kicsit arrébb, mert úgy jobban mutat.

5. Fordítsuk fejjel lefelé a figurákat, ragasszuk fel az elején kivágott karikákat, vagy négyzeteket, bárányonként kettőt-kettőt, úgy, hogy a fonal a közepén vízszintesen legyen alatta. Ügyeljünk a sorrendre, nehogy összekeverjük őket!
UgribBiri04

6. Elkészültünk. Még utólag is tudjuk tologatni a fonalon a figurákat. Kb. 5-5 centit hagyjunk közöttük. Már csak fel kell kötözni valahova az ágy fölé és máris számolhatunk oda-vissza.
UgribBiri06


Tipp: Nem muszáj felkötni, a falra is ragaszthatjuk a bárányainkat. Csak akkor ne felejtsünk el meszelni, ha már nem lesznek aktuálisak.

Sok saját készítésű ajándék dísze lehet ez a papír cseresznyefavirág. Amit először letölthetünk innen és kinyomtathatunk. Utána kivághatjuk, majd díszként felhasználhatjuk. Sok sikert hozzá!

Cherry blossom

Még kiscsoportos koromban, egy napos, tavaszi délután, ültem a dömper tetején, amit nagy áldozatok árán sikerült kirántanom a másik gyerek alól, és közben azon gondolkodtam, hogy a szomszéd ház kéményén lakó gólya farktolla és szárnyvége mitől lehet fekete? Többféle megállapításra jutottam:
1. Túl közel repült a naphoz.
2. A kéményen lakik, és kormos lett.
Ekkor megláttam Mónikát…
3. A fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk.

Ha esetleg nem szállt gólya idén a házunk kéményére, akkor készítsünk egy sajátot, papírból. Szükségünk lesz:

  • – 2 db A4-es méretű 150-200 grammos papírlapra,
  • – sötétbarna raffiára,
  • – kb. 1,2 méter, 1 mm vastagságú drótra,
  • – ragasztóstiftre,
  • – ollóra vagy szikére
  • – és ragasztószalagra.

1. Töltsük le a gólyának valót és nyomtassuk ki mind a két oldalát.
stork01

2. Hajlítsuk meg a drótot a rajz szerint. Az alsó spirált hengeres testen hajlítsuk meg, pl. egy poháron. Az első kört érdemes ragasztószalaggal összeragasztani a középre futó szállal, hogy stabilabb legyen.
stork02

3. Vágjuk ki a gólya testét a piros vonal mentén és a szárnyakat a körvonalak mellett.
stork03

4. Ragasszuk össze a test két oldalát, a kettő közé illesszük be a drótot. A négyest formázó lábak hasa hátrafele mutasson! Úgy ahogy az a képen látható.
stork04

5. Vágjuk körbe a testet a kontúr vonalán.
stork05

6. Ragasszuk fel a szárnyakat.

7. Állítsuk fel a figurát, és a raffiát tekerjük a drót köré, hogy fészeknek látszódjon.

8. És íme: Elkészült a nagy mű! Taps nekem!
stork06

Kotkodának van öt kölke. Amolyan csibecsodák. Reggel átjött a szomszédból Jancsibe, hogy játsszon a többi csibével. De Jancsibe nem olyan csibe, mint a többi csibe, mert az apja egy japánkakas, ami olyan, mint a fekete kendermagos, csak kicsibe. Jancsibe nem volt kicsibb mint a többi csibe, hanem a színe volt kicsit színesebb. Fújtak is rá a többiek és haza is ment izibe.

Készítsük el a csibéket. Ami kell hozzá:

  • - tetszőleges darabszámú 2, 2.5, vagy 3 cm nagyságú papírgolyóra (én hat, 2 cm átmérőjűt használtam),
  • - sárga vízfestékre,
  • - ecsetre,
  • - egy pici darab hurkapálcára,
  • - ollóra,
  • - ragasztóstiftre,
  • - és egy kicsi darab narancssárga papírlapra.

1. Minden papírgolyó egyik felén van egy lyuk. Ennél a lyuknál fogva húzzuk a hurkapálcára, és fessük sárgára. Így nem leszünk festékesek.

2. Vágjuk ki a narancssárga papírból a csibe csőrét és talpát. A csőr középtengelyénél hajtsuk meg, a két kis fület pedig hajtsuk be hátra és ragasszuk egymásra.
littlechiken01

3. A talpat ragasszuk rá a papírgolyóra ott, ahol a lyuk található, hogy eltakarja azt.

4. Ragasszuk fel a csibe csőrét.

5. Rajzoljunk szemeket a csibénkre és készen is vagyunk.
littlechiken02

Ne feledkezzünk el arról, hogy Jancsibe kicsit narancsosabb csibe mint a többi csibe.

Mindenki ismeri Kotkodát, minden tojások anyját. Ezzel a papírszoborral állítok neki emléket a húsvéti asztal díszei közt.
Nem kell hozzá más, mint:

  • - egy A4-es nyomtatópapír, lehet vastagabb is, de teljesen megfelel a hagyományos 80-90 grammos.
  • - Olló,
  • - ragasztóstift.

1. Döntsük el, hogy milyen színben szeretnénk magunkévá tenni a minden tojások anyját és töltsük le a megfelelő fájlt!

Barna
Fekete
Fehér

2. Nyomtassuk ki.
Chiken_Mother01

3. Vágjuk körbe az alakokat a kontúroknál, ahol van narancssárga vonal, ott a vonal mentén.
Chiken_Mother02

4. Hajtsuk ívesen meg a testet és ragasszuk össze a formát a fejnél és a faroknál. Pontosan illesszük össze! Ne felejtsük a pontozott részt behajtani és beragasztani a tyúk hátán, ugyanis ez akadályozza meg, hogy szétnyíljon. Ragasszuk fel a szárnyakat.
Chiken_Mother03

4. Vágjuk körbe a farokrészt és a fejet.

6. Készen is vagyunk. Tisztelegve hajoljunk meg Kotkoda őnagysága előtt.
Chiken_Mother04

A húsvéti terített asztal elengedhetetlen kellékei ezek a bájos kis papír szalvétatartó nyuszik. Készítsük el őket!
Vegyünk elő:

  • - egy A4-es kb. 200 grammos papírlapot és
  • - szikét. Az olló nem jó mert nem tudjuk vele kivágni a talpát.

1. lépésként töltsük le a nyuszikat a innen, majd nyomtassuk ki.
rabbit_napkinholder01

2. Vágjuk ki mind a két formát. Ne felejtsük bevágni a füleknél, hogy összetudjuk akasztani azokat a fejjel. A talpat is vágjuk be az íves vonalak mentén.
rabbit_napkinholder02

3. A fenti képen pirossal jelzett vonalaknál hajtsuk hátra derékszögben a testet, a hátát formáljuk ívesre és akasszuk össze a papír két végét a füleknél fogva a fejjel.

4. A testet csúsztassuk be a talprész bevágásai közé.

5. Igazítsuk meg az egészet hogy jól álljon, a füleket is hajlítsuk ívesre.
rabbit_napkinholder03

6. Készen is vagyunk. Hengergessünk össze egy szalvétát és csúsztassuk bele a testbe. rakjuk az egészet a húsvéti asztalra.
rabbit_napkinholder04

Többnyire minden ünnepnek van jellegzetes kabalafigurája. A nyolcvanas olimpiáé például mackó volt. A húsvét ebből a szempontból különleges, mert nem csak a csokinyulak előtt borulunk le, hanem a plüss bárányoknak is tisztelgünk. Nem is beszélve a tyúkok generációiról. A tyúkanyóról,a csibékről és a sokféle színűre pingált csibekezdeményekről. De most egyenlőre maradjunk a bárányoknál. A saját barink elkészítéséhez készítsünk elő:

  • - Egy vastagabb, 200-250 grammos A4-es papírlapot,
  • - hurkapálcát,
  • - fonalat a lábaknak,
  • - ragasztóstiftet
  • - ollót és
  • - egy marék vattát gyapjúnak.

1. Töltsük le a PDF-t innen és nyomtassuk ki.
Sheep01

2. Vágjuk ki a formákat a narancsszínű vonal mentén.
Sheep02

3. Ragasszuk össze a párokat a feléig. A lábszáraknál egy sima és egy pöttyel jelölt darab alkot párt. Pontosan illesszünk, mert a két oldalnak fednie kell egymást!
Sheep02b

4. Vágjuk körbe a formákat a fekete körvonalak mentén és daraboljunk le 4 db 5 cm-es fonalat. Ez lesz a lába a bárányunknak.

5. A lábszárak leragasztatlan felét nyissuk szét, ragasztózzuk be és helyezzük be a fonalak egyik végét, utána jól nyomjuk össze. Vigyázzunk, hogy a papír ne törjön meg, különben csúnya lesz.

6. A bárány testét is nyissuk szét, kenjük ezt is be ragasztóval, majd helyezzük ide is be a lábak fonalait. Ha hurkapálcára akarjuk tűzni, akkor a hurkapálcát is rakjuk be középre. De ha nem, lyukasszuk ki a tetején tűvel és kössünk rá tartófonalat!
Sheep03

7. Ragasszuk össze a test két felét.

8. Tulajdonképpen készen is vagyunk a barinkkal.
Sheep03

9. Ám most jön a csavar! Ha így marad, akkor leginkább egy megnyírt bárányra hasonlít. De, ha vattacsomókat ragasztunk fel a világos részekre, akkor a barink úgy fog kinézni, mintha felvertük volna habosra.
Sheep05

10. Rakjuk ki a húsvéti nyuszink mellé.

Ha a sarkon sűrű nyuszifüleket látunk az azért van, mert közeleg a húsvét. Ilyenkor a nyúléknál ecsetet osztanak és tojásokra vadásznak. A prérin és a tyúkólban egyaránt. Nosza , mi is készítsük el saját tojásvadász nyuszinkat!
Amire szükségünk lesz:

  • Papírra amire nyomtatunk. Lehetőleg vastagabb 200-250 grammosra.
  • Ollóra,vagy szikére,
  • 1 db hurkapálcára,
  • ragasztóstiftre,
  • és egy pici csomó vattára.

1. Töltsük le a fájlt innen, és nyomtassuk ki.
p-rabbit01

2. Vágjuk ki az alakokat a sárga keret mentén.
p-rabbit02

3. Ragasszuk össze a nyúl elejét és hátulját, de a két papír közé ne felejtsük behelyezni a hurkapálcát. A kis ecsetet is ragasszuk össze. Ügyeljünk a pontos illesztésre, mert ha a hátulja és az eleje között elcsúszás lesz, akkor az egyik oldalba nagy valószínűséggel belefogunk vágni a körbevágás során.
p-rabbit03

4. Vágjuk körbe a formákat.

5. Ragasszuk az ecsetet a nyúl mancsába.

6. Fakultatívan ragaszthatunk vattából farkincát a nyuszinak.
p-rabbit04

7. Tűzzük egy virágcsrépbe vagy vázába, olyanba, ami jól látható helyen van.

Hogy legyen díszítő elem mindenféle papír tákolmányokhoz, esetleg scrapbookhoz, hamarjában rajzoltam kivágható margarétákat.

1. Töltsük le a doksit innen. Utánna nyomtassuk ki kb. közepes (100-200 gr/m2) vastagságú papírra. A lapon 8 különböző virágfej és 16 levél látható.
Daisy01

2. Szikével vagy ollóval vágjuk ki a virágokat és leveleit. A virágfejet vágjuk be kb. minden harmadik sziromnál egészen a közepéig. Ezután a szirmokat kicsit hajtsuk felfelé. A leveleket is hajlítgassuk meg. Ettől lesz a virág plasztikusabb.
Daisy02

3. Készítsük elő a kiszemelt tárgyat amit díszíteni szeretnénk a virágokkal. Én erre a célra az előző posztban publikált kis papírtatyót szemeltem ki.
Daisy03

4. Ragasszuk fel izlés szerint először a leveleket, majd a margarétafejeket a nekünk tetsző helyre.
Daisy04

5. Gyönyörködjünk az általunk díszített kreatív holmiban!

Megalkottam korunk egy divatos használati tárgyának egy igen egyszerű mintázatú változatát, a pöttyös papírtatyót, zöld változatban. Hogy gond nélkül el tudjuk vinni bárhová a meglepetésünket. Most lehet hogy keresztbe teszek a Jim Davisnek és a Disney-nek, mert hipp-hopp népszerűbb lesz az én tatyóm a Micimackós és Gárfildos unoketestvéreinél?
Készítsünk elő:

  • 2 db kb 200 grammos katront amire nyomtatunk,
  • 2 db kb 30 cm-es díszzsinórt vagy 10-20 mm széles szalagot,
  • ragasztóstiftet,
  • és ollót vagy szikét a kivágáshoz.

1. Töltsük le és nyomtassuk ki a dokumentumot.
PaperBag01

2. Vágjuk ki a papírformákat, utána a ciklámen színnel jelölt vonal mentén vonalzó mellett törjük meg a papírt egy tompa tárggyal, majd hajlítsuk meg.
PaperBag02

3. Ha szeretnénk írni valamit az ovális mezőbe, akkor azt még most tegyük, mert sokkal könnyebb dolgunk lesz, mint ha a kész tasakra írnánk. Én most nem élek ezzel a lehetőséggel.

4. A felső füleket hátrahajtva ragasszuk az oldalakra. Lyukasszuk ki a zsinórok helyét ollóval. Én iratlyukasztót használtam, de nehéz eltalálni a megfelelő helyen a papírt vele. Ezt a manővert elsősorban csak gyakorlott kallereknek ajánlom.
PaperBag03

5. Ragasszuk össze a szatyrot az oldalán található füleknél fogva és …
PaperBag04

…hajtsuk fel az alját is.
PaperBag05

6. Ha összeállt a tatyó akkor már csak a füleket kell befűzni. Kössünk a zsinórok egyik végére egy-egy csomót. Majd fűzzük át a kartonon a lyukakon keresztül és kössünk a másik végére is csomót.
PaperBag06

7. És TÁDÁÁM!!! Elkészült a mű!
PaperBag07

8. Rakjuk bele a bármit és ajándékozzuk el!